Bódi Klára




Csipkekészítő Népi Iparművész

Ars poétikám  szűkebb pátriám – a Nagykunság – híres szülöttétől, Györffy István etnográfustól származik:
„Európa nem arra kíváncsi, hogy átvettünk-e mindent, amit az európai művelődés nyújthat, hanem arra, hogy a magunkéból mivel gyarapítottuk az európai művelődést.”
Gyökereim a Nagykunságban vannak, Kunmadarason születem. Kicsi lányként tanultam a csipkeverést György Lászlóné Váradi Margittól, a népművészet mesterétől (1958-ban). Néhány évig, nyaranta a Háziipari Szövetkezet „bedolgozója” voltam.
Közel négy évtizedig szolgáltam a pedagógus pályán (óvónőként, szakoktatóként, intézményvezetőként). Ez a munka teljes embert kívánt, így hosszú időre kiszorult az életemből a kézimunka.
2002-ben súlyos beteg lettem, s terápiás célból vettem elő újra a csipkeverő eszközöket. Boldog voltam, mert az ujjaim nem „felejtettek”.  Azóta csipkézek jó kedvvel a magam és – reményeim szerint- a mások gyönyörűségére.
Mint mindenki – aki a művészetek bármely ágában alkot – én is végigjártam a kísérletezés útját technikákkal, anyagokkal, formavilággal. Aztán megtaláltam a szívemhez közel álló, a Kárpát-medencére jellemző, magyar mintakincset. Így mostanában már leginkább az archaikus gömöri –sóvári- és szülőföldem (a Nagykunság) hagyományos szalagcsipke-motívumai jelennek meg munkáimban.
Szívesen és szorgalmasan tanulmányozom a régi magyar mintakincset és veszek részt szakmai továbbképzéseken, nyári táborokban.
Szeretném, ha a szépség nem halna ki a világból, s a magyar csipke – mint az egyetemes európai kultúra része – a következő generációkra örökségként áthagyományozódna. E cél lebeg a szemem előtt, amikor – korosztálytól függetlenül – bárkit tanítok: gyereket-felnőttet, fiút-lányt. Legfiatalabb tanítványom öt éves volt (és kisfiú). Szeretem a csipkeverést, de talán még ennél is jobban, megtanítani valakit fogásokra, fortélyokra. Nagy sikerélmény, jó érzés…

Bódi Klára

Alkotásai:

Vizitke vertcsipke dísszel

                                             Vászon futó gömöri vertcsipke széllel


                                                 Vászonfutó felvidéki vertcsipke széllel


                                                 Vászonfutó gömöri vertcsipke széllel

 

                                               Kötény gömöri vertcsipke széllel



                                                               Kötények vertcsipke széllel


                                                         Gallérok gömöri mintával



                                                        Gallérok gömöri mintával


                                                     Alátétek: nagykunsági vertcsipke



                                                Gömöri mintájú gallér, nagykunsági alátét


                                                   Gömöri mintájú menyasszonyi mellény 

 
                                                                     A mellény háta


                                                       Ünnepi ékszer üveggyönggyel



                                                             Menyasszonyi szütyő


                                                          Mesterségbemutató tanulókkal

2 megjegyzés:

  1. Gratulálok, és a további alkotáshoz jó egészséget, tanítványaidnak hasonló sikereket kívánok Tóth Béláné Teri

    VálaszTörlés
  2. szépek a csipkéid, öröm látni

    VálaszTörlés